Brassó: Katalin kapu (térkép)

panoramic image for:Brassó: Katalin kapu (térkép)

A Katalin kapu a város egyik legrégebbi, de tagadhatatlanul a legszebb kapuja, amely eredeti kinézetében tündököl mai is. A történelem során több névvel is illették: volt Felső kapu, Corpus Christi majd Szent Katalin is, utóbbi a mai napig fennmaradt. A Schei kapu közelében található, és több évszázadon át az egyetlen kapu volt, amely átjárást bíztosított a várfal nyugati szakaszán.
A négyszög alakú épület tornya körüli négy sarktornyával jelezte a város bíráskodási jogát, volt egy láncos felvonóhídja is amely a patakon történő átkelést bíztosította, belterét pedig a védők számára több szinten fafolyósókkal látták el.
A kapu bejárata fölött látható a város címere, és az 1540-es évszám. Ez nem a kapu építésének éve. 1559-ben épült, illetve újra épült egy régebbi, az 1522-ben feljegyzett Szentlélek kapu helyére, amely 1827-ben épült. A Katalin kapu túlélte az 1689-es és 1759-es tűzvészt, ám az 1738-as füldregés jókora repedéseket hagyott a falán. Miután megnyitották a Lópiackaput (1820) és a Schei kaput (1828) a Katalin kaput befalazták és raktárnak használták 1955-ig. 1971-1973 között restaurálták, akkor nyerte el jelenlegi formáját. Mellette jelenleg is látható a régi várfal egy része.

Katalin kapu, Brassó., Fotó: Robert Lázár

Katalin kapu, Brassó., Fotó: Robert Lázár

Katalin kapu, Brassó., Fotó: Florin Arjocu

Katalin kapu, Brassó., Fotó: Florin Arjocu

Katalin kapu, Brassó., Fotó: Erdélyi Péter

Katalin kapu, Brassó., Fotó: Erdélyi Péter

Katalin kapu, Brassó., Fotó: Robert Lázár

Katalin kapu, Brassó., Fotó: Robert Lázár

Katalin kapu, Brassó., Fotó: Robert Lázár

Katalin kapu, Brassó., Fotó: Robert Lázár

Katalin kapu, Brassó., Fotó: Daniel Stoica

Katalin kapu, Brassó., Fotó: Daniel Stoica

Katalin kapu, Brassó., Fotó: Miruna Costache

Katalin kapu, Brassó., Fotó: Miruna Costache

Katalin kapu, Brassó., Fotó: Robert Lázár

Katalin kapu, Brassó., Fotó: Robert Lázár

Katalin kapu, Brassó., Fotó: Kántor Lajos

Katalin kapu, Brassó., Fotó: Kántor Lajos

Katalin kapu, Brassó., Fotó: Erdélyi Péter

Katalin kapu, Brassó., Fotó: Erdélyi Péter

Katalin kapu, Brassó., Fotó: Pénzes Nándor

Katalin kapu, Brassó., Fotó: Pénzes Nándor

Katalin kapu, Brassó., Fotó: Erdélyi Péter

Katalin kapu, Brassó., Fotó: Erdélyi Péter

Katalin kapu, Brassó., Fotó: Dan Kelemen

Katalin kapu, Brassó., Fotó: Dan Kelemen

Katalin kapu, Brassó., Fotó: Daniel Stoica

Katalin kapu, Brassó., Fotó: Daniel Stoica

Katalin kapu, Brassó., Fotó: Crina Stanciu

Katalin kapu, Brassó., Fotó: Crina Stanciu

Katalin kapu, Brassó., Fotó: Daniel Stoica

Katalin kapu, Brassó., Fotó: Daniel Stoica

Katalin kapu, Brassó., Fotó: Robert Lázár

Katalin kapu, Brassó., Fotó: Robert Lázár

Katalin kapu, Brassó., Fotó: Dan Kelemen

Katalin kapu, Brassó., Fotó: Dan Kelemen

Katalin kapu, Brassó., Fotó: Miruna Costache

Katalin kapu, Brassó., Fotó: Miruna Costache

Katalin kapu, Brassó., Fotó: Puskás Bajkó Gábor

Katalin kapu, Brassó., Fotó: Puskás Bajkó Gábor

Forrás: welcometoromania.ro

GPS: 45.63972N, 25.58628E

pag. 1
<
>

Térkép típus

Brassó: Katalin kapu (térkép)
Brassó: Szent Miklós templom

Brassó: Szent Miklós templom

Brassó: Az elso roman iskola

Brassó: Az elso roman iskola

Brassó: Groaveri ortodox templom

Brassó: Groaveri ortodox templom

Brassó: Lenszövők-bástyája, Takács-bástya

Brassó: Lenszövők-bástyája, Takács-bástya

Brassó: Schei kapu

Brassó: Schei kapu

Brassó: Neológ zsinagóga

Brassó: Neológ zsinagóga

Brassó: Kötélverők bástyája

Brassó: Kötélverők bástyája

Brassó: Zsinor utca

Brassó: Zsinor utca

Brassó: Katalin kapu

Brassó: Katalin kapu

Brassó: Ortodox zsinagóga

Brassó: Ortodox zsinagóga

Brassó: Honterus középiskola

Brassó: Honterus középiskola

Brassó: Kovácsok bástyája

Brassó: Kovácsok bástyája

Brassó: Redut ház

Brassó: Redut ház

Brassó: Fekete templom

Brassó: Fekete templom

Brassó: Fekete torony

Brassó: Fekete torony

Brassó: A Kereskedők háza, vagy Hirscher ház

Brassó: A Kereskedők háza, vagy Hirscher ház

Brassó: A Szentháromság templom

Brassó: A Szentháromság templom

Brassó: Tanacster

Brassó: Tanacster

Brassó: Posztós-bástya

Brassó: Posztós-bástya

Brassó: Honterus ház

Brassó: Honterus ház

Brassó: Tanácsház

Brassó: Tanácsház

Brassó: A Mureseanu család háza

Brassó: A Mureseanu család háza

Brassó: Tímárok bástyája

Brassó: Tímárok bástyája

Brassó: Graft bastya

Brassó: Graft bastya

Brassó: Feher torony

Brassó: Feher torony

Brassó: Sf.Adormire ortodox templom

Brassó: Sf.Adormire ortodox templom

Brassó: Szent Janos templom

Brassó: Szent Janos templom

Brassó: Az igazságügyi palota

Brassó: Az igazságügyi palota

Brassó: Katolikus templom

Brassó: Katolikus templom

Brassó: Brassói képtár, Képzőművészeti múzeum

Brassó: Brassói képtár, Képzőművészeti múzeum

Brassó: Népművészeti múzeum

Brassó: Népművészeti múzeum

Brassó: Könyvtár

Brassó: Könyvtár

Brassó: A színház

Brassó: A színház