A város Monostor negyedében hajdanán egy hatalmas, fallal körülvett Benedek-rendi apátság, a Monasterium Beatae Mariae de Clus állt. A jelenlegi templom csupán töredéke a XI. században épült erődítménynek, amelyet sajnos adatok hiányában nem lehetett újra felépíteni. A Benedek-rendi szerzetesek 1077-1095 között költöztek a kolostorba. 1241-ben a tatárok fosztották ki és gyújtották fel.
IV. Béla 1263-ban építtette újra, 1465-ben pedig erődítményt építettek a kolostor védelmére, de a rendház harcias magatartása miatt Mátyás király le is bontatta. 1581-ben Báthory István király a jezsuita rendnek adományozza az egykori kolostort és birtokait, ám nekik 1588-ban el kellet hagyniuk az országot. 1598-ban villámcsapás rongálja meg a templomot, de a de a végső csapást 1658-1661 között a törökök mérik rá. 1787-ben magtárnak használják a romos épületet, kisebb javításokat is végeznek rajta, ám 1817-1821 között már a kolozsmonostori romokból bontott kőanyagot a belvárosi líceum építéséhez használják fel. Csupán az oltár menekül meg, amely fölé később kápolnát emeltek, valamint egy, a karjaiban Jézust tartó Mária szobor, amely a bejárat fölött látható.
1896-ban a római katolikus egyház felépíti a ma is látható egyhajós templomot. A földvár bejáratát egy Kós Károly tervezte harangláb (1922) és az 1831-ben épült Kálvária kápolna őrzi. A templom délkeleti homlokzatán egy római síroroszlán, déli oldalán pedig egy XV. században készült napóra látható. A kapu két oldalán látható szövegben a templom történetét rögzítették a XIX századbeli átalakítás után.
Belsejében néhány, a restaurálás idején behozott sírkő látható, a legrégebbi 1785-ből származik Thadeus Manner jezsuita atyáé. A templom meglehetősen puritán belsejét emelő ólomüvegablakok már új keletűek, Egri László és István tervezték.
1923-at írunk, amikor a templomot, 25 évi használatra, átadják a görög-katolikus egyháznak.
A szerződés lejártakor 1948-et írtak, a görög katolikus egyházat megfosztják javaitól, és a templom az ortodox egyházhoz került. Csak 1992-ben, az új ortodox templom felépítése után kerülhetett vissza a római katolikus egyházhoz. A templomtól délre XIX. századi sírok sorakoznak, észak-keletre pedig még látszanak a hajdani erődítmény romjai.
Látogatható
Kedd, Csütörtök, Szombat
16.00 - 18.00
Kapcsolat
Tel : 0040-264-426-250
E nyelveken hívhat: magyar, román
Kolozsmonostori Kálvária templom, Kolozsvár., Fotó: Radu Capan
Kolozsmonostori Kálvária templom, Kolozsvár., Fotó: Mezei Elemér

Kolozsmonostori Kálvária templom, Kolozsvár., Fotó: Csupor Jenő

Forrás: welcometoromania.ro
GPS: 46.76130N, 23.55762E
Térkép típus