Korond: Firtos vára (térkép)

panoramic image for:Korond: Firtos vára (térkép)

A Firtos vár Korond, Atyha, Énlaka és Firtosváralja között, a Firtos hegyen épült. Előtte római castrum volt itt, a határ védelmére és a só útvonalak biztosítására. 557-895 között Erdély térsége felett az avarok uralkodtak. Élénk kereskedelmet folytattak a szomszédos és távoli országokkal, Onnan és hadisarcból római és bizánci pénzekre tettek szert, amelyeket a VII. században elrejtettek Firtosváralján. 1831-ben ugyanis közel 5000 arany érmét találtak, római császárok képeivel. Megtalálóik eltitkolták, de kitudódott, volt nyomozás de csak 60 darabot tudtak tőlük elvenni.
A minoriták szerint a gótok építették a várat. Távozásuk után a vár birtok a nagy családok tulajdonába jutott, köztük a Firtos nemzetséghez is, amely új várat épített. Egyházi dokumentumokban a XIII. században kastély épült, szerzetesi rendházzal. 1701-ben már csak rom volt itt. 1737-ben István atyhai plébános templomocskát épített ide, és 6 szerzetes részére zárdát. Ők 1783-ban, hagyták el a kolostort, amely romlását már senki nem állította meg. Korond szélső házaitól a várig kb. 1,5 órás gyalogút vezet. Óvatosan a medvék miatt!

Firtos vára, Korond , Fotó: captura video Discovery4K

Firtos vára, Korond , Fotó: captura video Discovery4K

Firtos vára, Korond , Fotó: Szabó Tibor

Forrás: welcometoromania.ro

GPS: 46.44986N, 25.14360E

pag. 1
<
>

Térkép típus

Korond: Firtos vára (térkép)
Korond: Firtos vára

Korond: Firtos vára