Erre a vidékre még a Magyar Királyság idején, a XII-XII. században telepítették be a szászokat. A településről 1283-ban írtak először. Egy 1412-ből származó oklevél már említést tesz egy evangélikus templomról is. Abból a korból származik a még a ma is működő bonyolult kovácsoltvas zárszerkezetű nyugati főkapu. A második templomról azt tudni, hogy a XV. században kezdték el építeni, és 1516-ban fejezték be.
1572-1867 között püspöki székhely volt, akkor ugyanis Georg Daniel Teutsch püspök Szebenbe költöztette. A kicsiny település óriási templomát 7 bástyás, hármas védőfal veszi körül. Belső falgyűrűjében van a kapu- és az óratorony, valamint a mauzóleum. A középső fal egyik tornya a városi tanácsnak adott otthont, míg egy másik a környék füstölt szalonnáinak. Az itt lakó emberek fő ennivalója ugyanis a szalonna volt, kenyérrel és vöröshagymával. Egy másik toronyban őrizték a lányok kelengyéjét.
A harmadik, a befejezetlen falgyűrű a XVI században készült. Két tornya és egy bástyája van, amelyet tömlöcnek használtak. Az észak-nyugati toronyból 73 fedett lépcső vezet a felső udvarba. Az 1524-ben készült 28 képből álló szárnyas oltár legrégibb képei a második sorban láthatóak. Az egyik képen olvasható 1483-as évszám valószínűleg a kép keletkezésének idejét jelöli. A templombelső falait középkori céh-zászlók és keleti szőnyegek díszítik. Biertan 1993-ban felkerült az UNESCO kulturális örökségének listájára.
Evangélikus erődtemplom, Berethalom , Fotó: WR
Evangélikus erődtemplom, Berethalom , Fotó: Daniel Stoica

Evangélikus erődtemplom, Berethalom , Fotó: Lucian Dumitru

Forrás: welcometoromania.ro
GPS: 46.13517N, 24.52131E
Térkép típus