Erzsébetváros (térkép)

panoramic image for:Erzsébetváros (térkép)

Az 1332-ben Ebesfalvaként jegyzett településnek viharos történelme volt, így a mi volt előbb a tojás vagy a tyúk veszélyes téma kitisztázását bízzuk a történészekre, és inkább csodáljuk meg a ránk hagyott két hatalmas építményt, a kastélyt és a templomot. A románság által Ibisfalau-nak nevezett településen található ugyanis az I. Apafi Mihály erdélyi fejedelemről elnevezett, 1552-ben felépített Apafi kastély. Akkoriban igazi erődnek épült. Egyik oldalon bástyás kőfalai, vízzel teli vársánca, a másikon pedig egy nagy tó tette igazán védetté. Az Apafi család kihalása után a bírtok a kincstár tulajdonába került, attól vásárolták meg a már I. Apafi Mihály által befogadott, s ott letelepült örmények. Ők jó kereskedelmi szellemmel megáldott telepesek voltak, pénzügyi erejüket mi sem bizonyítja jobban, mint az általuk 1766-1783 között, barokk és neoklasszicista stílusban felépített örmény székesegyház. Belső méretei lenyűgözők, és ezt a hatást csak tovább fokozzák az oltárok és az orgona.
Látnivalók

Erzsébetváros , Fotó: Sarkány Noémi

Erzsébetváros , Fotó: Sarkány Noémi

Erzsébetváros , Fotó: Sarkány Noémi

Erzsébetváros , Fotó: Sarkány Noémi

Erzsébetváros , Fotó: Sarkány Noémi

Erzsébetváros , Fotó: Sarkány Noémi

Erzsébetváros, Apafi kastély, Fotó: Sárkány Noémi

Forrás: welcometoromania.ro

GPS: 46.22727N, 24.57808E

pag. 1
<
>

Térkép típus

Erzsébetváros (térkép)
Erzsébetváros: Apafi kastély

Erzsébetváros: Apafi kastély

Erzsébetváros: Örmény templom

Erzsébetváros: Örmény templom

Erzsébetváros

Erzsébetváros