Nagypetri református temploma a XIII. században épült. A meredek domboldalon álló, fák mögé rejtett templom építkezési stílusában a román és gótikus stílus jegyek keverednek. Szinte egész belsejét festmények díszítik.
A hajó mennyezetének 54 kazettáját 1713-ban, Zilahi Asztalos János készítette, majd az 1779-es templom bővítés nyomán keletkezett új rész 13 kazettáját pedig Umling Lőrinc. Ugyancsak ő festette a szószék koronáját is. 1780-ban nagyobbik fia Lőrinc, festette a legénykarzat virágokat ábrázoló, 9 tábláját és a karzat aljának 5 kazettáját.A zsidellyel fedett XVIII századi harangtorony a templom mellett, a kertben található.
A templom kapuját pedig 1855-ben faragták. A műemléktemplom rendkívül gazdag festett öröksége mihamarabbi restaurálásra szorul, külömben elvész ez a nem mindennapi hagyaték.
Látogatható:
Hétfő - Vasárnap
Contact:
0040-260-626-359
E nyelveken hívhat:
magyar, román, angol, francia, német
A Szilágy megyei látnivalók oldalainak elkészítésében megköszönjük a Szilágy megyei Művelődési és Nemzetörökségi Igazgatóság segítségét.
Református templom, Nagypetri , Fotó: Valeria Lehene
Református templom, Nagypetri , Fotó: Körösi László

Református templom, Nagypetri , Fotó: Nagy Katalin

Forrás: welcometoromania.ro
GPS: 46.92351N, 23.18080E
Térkép típus