Szilágysomlyó: Báthory vár (térkép)

panoramic image for:Szilágysomlyó: Báthory vár (térkép)

A Várhegyen álló vár utolsó említése 1435-ből származik. Bátori Miklós Somlyó közepén építette fel a nemesi kúriát, melyet a XVI. században megerősítenek. Az átépítést Báthori István fejedelem és lengyel király unkaöccse, ifj. Báthori István végzi 1582-1592 között. Ez utóbbi szám volt látható a kapu felett, ahol még látható a kissé megrongálódott Báthori és Bebek címer.
1594-ben a Fiskus fennhatósága alé kerül, ugyanis Zsigmond hűtlenséggel vádolja unokatestvérét, és elkobozzák bírtokait. Báthori András fejedelemsége alatt ifj. Báthori István fia András és felesége Anna lakják a kastélyt. Leányuk, Báthori Zsófia, 1658-ban II Rákóczi György felesége lesz.
Így a kastély a Rákóczi család tulajdonába megy át. Két évvel később a török-tatár csapatok pusztítják el a kastélyt, majd végvárrá alakítják. A lakatlan várkastély állapota romlik, a kuruc-labanc harcok tovább rombolják. Jelenleg a kastély nyugati részén csak a külső vár kapubejárata és egy falszakasz áll még, a keleti oldalon pedig két torony illetve a külső vár két négyszögű bástyája. A belső épületeket lebontották. A főkapu, emeletén fogrovatos keretű ablakok találhatóak, fölöttük téglalap alakú lőrésekkel.

Báthory vár, Szilágysomlyó , Fotó: WR

Báthory vár, Szilágysomlyó , Fotó: WR

Báthory vár, Szilágysomlyó , Fotó: WR

Báthory vár, Szilágysomlyó , Fotó: WR

Báthory vár, Szilágysomlyó , Fotó: WR

Báthory vár, Szilágysomlyó , Fotó: WR

Báthory vár, Szilágysomlyó , Fotó: WR

Báthory vár, Szilágysomlyó , Fotó: WR

Báthory vár, Szilágysomlyó , Fotó: WR

Báthory vár, Szilágysomlyó , Fotó: WR

Báthory vár, Szilágysomlyó , Fotó: WR

Báthory vár, Szilágysomlyó , Fotó: WR

Báthory vár, Szilágysomlyó , Fotó: WR

Báthory vár, Szilágysomlyó , Fotó: WR

Báthory vár, Szilágysomlyó , Fotó: WR

Báthory vár, Szilágysomlyó , Fotó: WR

Báthory vár, Szilágysomlyó , Fotó: WR

Báthory vár, Szilágysomlyó , Fotó: WR

Báthory vár, Szilágysomlyó , Fotó: WR

Báthory vár, Szilágysomlyó , Fotó: WR

Báthory vár, Szilágysomlyó , Fotó: WR

Báthory vár, Szilágysomlyó , Fotó: WR

Báthory vár, Szilágysomlyó , Fotó: WR

Báthory vár, Szilágysomlyó , Fotó: WR

Báthory vár, Szilágysomlyó , Fotó: WR

Báthory vár, Szilágysomlyó , Fotó: WR

Báthory vár, Szilágysomlyó , Fotó: WR

Báthory vár, Szilágysomlyó , Fotó: WR

Báthory vár, Szilágysomlyó , Fotó: Szabó Tibor

Báthory vár, Szilágysomlyó , Fotó: Szabó Tibor

Báthory vár, Szilágysomlyó , Fotó: WR

Báthory vár, Szilágysomlyó , Fotó: WR

Báthory vár, Szilágysomlyó , Fotó: WR

Báthory vár, Szilágysomlyó , Fotó: WR

Báthory vár, Szilágysomlyó , Fotó: WR

Báthory vár, Szilágysomlyó , Fotó: WR

Báthory vár, Szilágysomlyó , Fotó: WR

Báthory vár, Szilágysomlyó , Fotó: WR

Báthory vár, Szilágysomlyó , Fotó: WR

Báthory vár, Szilágysomlyó , Fotó: WR

Báthory vár, Szilágysomlyó , Fotó: WR

Báthory vár, Szilágysomlyó , Fotó: WR

Báthory vár, Szilágysomlyó , Fotó: WR

Báthory vár, Szilágysomlyó , Fotó: WR

Forrás: welcometoromania.ro

GPS: 47.23086N, 22.79940E

pag. 1
<
>

Térkép típus

Szilágysomlyó: Báthory vár (térkép)
Szilágysomlyó

Szilágysomlyó

Szilágysomlyó: Zsinagóga

Szilágysomlyó: Zsinagóga

Szilágysomlyó: Báthory vár

Szilágysomlyó: Báthory vár

Szilágysomlyó: Református parókia

Szilágysomlyó: Református parókia

Szilágysomlyó: Református templom

Szilágysomlyó: Református templom

Szilágysomlyó: Szentháromság szobor

Szilágysomlyó: Szentháromság szobor

Szilágysomlyó: Katolikus templom

Szilágysomlyó: Katolikus templom

Szilágysomlyó: Somlyó vára

Szilágysomlyó: Somlyó vára