Génea hegy: Géneai leányvásár (térkép)

panoramic image for:Génea hegy: Géneai leányvásár (térkép)

Évente, július 20.-ához legközelebb eső vasárnapon tartják ősidőktől fogva a Géneai leányvásárt. Az első feljegyzés az 1816-os leányvásárról tesz említést. A vásár egy 1467 m magasan lévő hegyi tisztáson folyik. Hajdanán is itt gyűltek össze a környék lakói, hogy termékcseréiket lebonyolítsák. Természetesen a vásár jó szolgálatot tett a házasulandó fiataloknak is, hiszen itt találkozhattak és házasodhattak össze más tájakról érkezett fiatalokkal, elkerülve így a zárt közösségeket, fenyegető vérfertőzéseket a rokoni házasságok miatt.
Az öregek elmesélései alapján a lányok már a hozományukat is magukkal hozták lóháton. A házasságok pedig ott helyben létrejöttek. A papok is e céllal mentek el a vásárba. A ceremóniát természetesen dalok, táncok színesítették, de nem maradhattak el a csújjogatások sem.
A lányokat pedig elvették nem adták el, de a népi nyelv a sok házasság miatt leányvásárnak nevezte el a rendezvényt. Ma a leányvásár egy igen nagyméretű foklór-találkozó. Az egész országból érkeznek a résztvevők. A készülődés több nappal megelőzi a rendezvényt, aztán a napján hajnalban indulnak az emberek fel a hegyre. A megnyitó a hagyományoknak megfelelően az Avram Iancu települési havasi kürtösöké, azt követi az estig tartó fesztivál.
A turisták havasi kürtöket, fa-és kerámia tárgyakat, szőtteseket vásárolhatnak, de megismerhetik a konyhamesterek sajátságos, e vidéki ízvilágát is.
Vasárnap lesznek a versenyek, az előadások, és a tüzijáték.
Szálláslehetőségek a környéken:

Géneai leányvásár, Génea hegy , Fotó: Cătălin Lucan

Géneai leányvásár, Génea hegy , Fotó: Dan Clinci

Géneai leányvásár, Génea hegy , Fotó: Hám Péter

Géneai leányvásár, Génea hegy , Fotó: Costel Vasilescu

Géneai leányvásár, Génea hegy , Fotó: Emil Cuc

Forrás: welcometoromania.ro

GPS: 46.35257N, 22.76134E

pag. 1
<
>

Térkép típus

Génea hegy: Géneai leányvásár (térkép)
Génea hegy: Géneai leányvásár

Génea hegy: Géneai leányvásár