Tordaszentlászló: Iskola (térkép)

panoramic image for:Tordaszentlászló: Iskola (térkép)

Tordaszentlászló iskolájáról az első feljegyzések 1606-ból származnak. A régi templom főoltára mögötti falon volt látható az a felirat, mely szerint:"Itt volt Türei Gáspár, a szentlászlói és oláhfenesi iskola rektora 1606 december 20.-án". Folyamatos működését okiratok bizonyítják, de azokból az is kiderült, hogy a tanköteles fiatalok kb. fele beiskolázatlan maradt. A középkori szalmafedeles iskola helyett 1817-18-ban építettek új iskolát. Az 1871-es tűzvész és az azt követő pénzhiány miatt 1877 nyarán az egyházi iskola átalakult községi iskolává, majd 1881-ben államosították, állami iskola lett belőle, épület nélkül.
Iskolaépítési akció indult, de hol pénz, hol engedély sem volt hozzá, így az oktatás magánházakban folyt. Végül 1889-ben előbb bérbe veszik, majd meg is vásárolják gróf Mikes Miklós fogadóházát, és 1890-ben három tantermes iskolává alakítják át. Mikes gróf még egy tantermet építtet hozzá.
Az udvaron park volt, a kertben pedig tangazdaság. Ez az iskolaépület ma is látható. Jelenleg a Borbely József I-VIII osztályos iskola működik benne, udvarán pedig már a 100. évét is túlélte a szimbolummá vált gesztenyefa.

Iskola, Tordaszentlászló , Fotó: WR

Iskola, Tordaszentlászló , Fotó: WR

Iskola, Tordaszentlászló , Fotó: WR

Iskola, Tordaszentlászló , Fotó: WR

Iskola, Tordaszentlászló , Fotó: WR

Iskola, Tordaszentlászló , Fotó: WR

Iskola, Tordaszentlászló , Fotó: WR

Iskola, Tordaszentlászló , Fotó: WR

Iskola, Tordaszentlászló , Fotó: WR

Iskola, Tordaszentlászló , Fotó: WR

Iskola, Tordaszentlászló , Fotó: WR

Iskola, Tordaszentlászló , Fotó: WR

Iskola, Tordaszentlászló , Fotó: WR

Iskola, Tordaszentlászló , Fotó: WR

Iskola, Tordaszentlászló , Fotó: WR

Iskola, Tordaszentlászló , Fotó: WR

Iskola, Tordaszentlászló , Fotó: WR

Iskola, Tordaszentlászló , Fotó: WR

Iskola, Tordaszentlászló , Fotó: WR

Iskola, Tordaszentlászló , Fotó: WR

Iskola, Tordaszentlászló , Fotó: WR

Iskola, Tordaszentlászló , Fotó: WR

Iskola, Tordaszentlászló , Fotó: WR

Iskola, Tordaszentlászló , Fotó: WR

Iskola, Tordaszentlászló , Fotó: WR

Iskola, Tordaszentlászló , Fotó: WR

Iskola, Tordaszentlászló , Fotó: WR

Iskola, Tordaszentlászló , Fotó: WR

Iskola, Tordaszentlászló , Fotó: WR

Iskola, Tordaszentlászló , Fotó: WR

Iskola, Tordaszentlászló , Fotó: WR

Iskola, Tordaszentlászló , Fotó: WR

Iskola, Tordaszentlászló , Fotó: WR

Iskola, Tordaszentlászló , Fotó: WR

Forrás: welcometoromania.ro

GPS: 46.67564N, 23.45623E

pag. 1
<
>

Térkép típus

Tordaszentlászló: Iskola (térkép)
Tordaszentlászló: Mikes kastély

Tordaszentlászló: Mikes kastély

Tordaszentlászló: Református templom

Tordaszentlászló: Református templom

Tordaszentlászló: Református parókia

Tordaszentlászló: Református parókia

Tordaszentlászló: Tájház, falumúzeum

Tordaszentlászló: Tájház, falumúzeum

Tordaszentlászló

Tordaszentlászló

Tordaszentlászló: Copfos csárda

Tordaszentlászló: Copfos csárda

Tordaszentlászló: Iskola

Tordaszentlászló: Iskola

Tordaszentlászló: Lotus Csilla panzió

Tordaszentlászló: Lotus Csilla panzió