Fogaras régi református temploma a vár közelében állt.1704-ben, a kurucok támadását követően, a védők szétlőtték a templomot, hogy többé senki se láthasson be a tornyából a várba.
Gróf Teleki József csak 1715-ben kezdheti el a ma is látható új református templom építését. Abban helyezik el a régi templomból megmaradt a faragott kőszószéket és a kő ajtófélfát. Teleki József 1735-ben meghal és felesége Bethlen Kata 1740-ben fejezi be a templomot. Bethlen Kata, 1722-ben kötött házasságot gróf Teleki Józseffel.
Első házasságából Haller Istvántól született gyermekét a fogarasi püspök elvetette tőle, hogy megóvják a reformációtól, ugyanez történt a második házasságából született gyermekekkel is. Az így egyedül maradt grófné akkor vette fel az Árva nevet, és további életét vallásának, jótéteményeknek és a tudományoknak szentelte. 20 templom építését segítette, iskolákat létesített, a szegény gyermekek tanulását támogatta. Az asszonyokat hímezni, varrni tanította. A torony előtt látható Bethlen Kata sírján lévő felíratot Bod Páéter írta. A templomban a szószéket és az Úr asztalát borítja Betlen Kata hajdani menyasszonyi ruhája, amelyet a grófné sajátkezüleg hímezett.
Református templom, Fogaras , Fotó: WR
Református templom, Fogaras , Fotó: WR
Református templom, Fogaras , Fotó: WR
Református templom, Fogaras , Fotó: WR
Református templom, Fogaras , Fotó: WR
Református templom, Fogaras , Fotó: WR
Református templom, Fogaras , Fotó: WR
Református templom, Fogaras , Fotó: WR
Református templom, Fogaras , Fotó: WR
Református templom, Fogaras , Fotó: WR
Református templom, Fogaras , Fotó: WR
Református templom, Fogaras , Fotó: WR
Református templom, Fogaras , Fotó: WR
Református templom, Fogaras , Fotó: WR
Református templom, Fogaras , Fotó: WR
Református templom, Fogaras , Fotó: WR
Református templom, Fogaras , Fotó: WR
Református templom, Fogaras , Fotó: WR
Református templom, Fogaras , Fotó: WR
Református templom, Fogaras , Fotó: WR
Református templom, Fogaras , Fotó: WR
Forrás: welcometoromania.ro
GPS: 45.84323N, 24.96730E
Térkép típus