Ez a jelzés Puj településről indul az aszfaltos úton a piros sáv társaságában Hobicavárhely irányába, ahol a piros sáv leválik, a jelzésünk pedig a Rau Barbat mentén halad földúton Stâna de Râu-ig. Ez a hely autóval is megközelíthető.
Innen a piros pötty mellett a juhászok jól ismert kőrakásai is vezetnek. Elhaladunk a menedékház mellett és keresztezzük a Balejáról érkező kék háromszög útvonalát.
Áthaladunk egy tisztáson, majd egy kőomlást vízszintesen szelünk át. Amíg még talpon áll, egy kiszáradt fa jó támpont, hol kell balra kanyarodni. Átmegyünk egy patakon, és kemény emelkedő következik az erdőn át egészen a Tapu tóig (2070 m). Miután kipihentük magunk kikerüljük balról a tavat majd kimászunk a gerincre a Zárt kapuk útvonalra, a Tó nyereg közelébe.
Stâna de Râu - Zárt Kapuk jelzett turistaút, Retyezát hegység, Fotó: Mihai Păcurar

Stâna de Râu - Zárt Kapuk jelzett turistaút, Retyezát hegység, Fotó: Emilia Bota

Forrás: welcometoromania.ro
GPS: 45.37374N, 22.93101E
Térkép típus
Retyezát hegység: Stâna de Râu
Retyezát hegység: Papusa (Adanc) illetve Mély tó
Retyezát hegység: Stâna de Râu - Zárt Kapuk
Retyezát hegység: Zárt kapuk (Vf. Mare nyereg - Peleága nyereg)
Retyezát hegység: Tapului tó
Retyezát hegység: Zárt kapuk (Vf. Mare nyereg - Peleága nyereg)
Retyezát hegység: Pietrele menedékház - Vârful Mare