Sinaia: A szinjai kolostor (térkép)

panoramic image for:Sinaia: A szinjai kolostor (térkép)

Mihail Cantacuzino, (1650-1716) a havasalföldi seregek főparancsnokhelyettese családjádjával zarándokútra indult és eljutott a Sinai hegyhez, ahol meglátogatott egy régi IV. századi ortodox kolostort. Annyira a hatása alá került, hogy amint hazaért elkezdte építtetni ezt a kolostort, amelynek a Sinai hegy nevét adta. Később a felépülő város felvette a Sinaia nevet. 1690 és 1695 között épült kolostornak az évek során egyrészt védelmi és felügyeleti szerepe volt, hiszen ott haladt el a Prahova völgyi kereskedelmi út, de bíztos fedelet is nyújtott a környék rászorólóinak. A kolostor területén van a Nagytemplom, a Kistemplom, a múzeum és Tache Ionescu (első világháború alatti miniszterelnök) sírja.
A nagytemplom 1842 - 1846 között épült, 1892-ben pedig hozzáépítették a harangtornyot amelyben az 1700 kg-os harang kapott helyet. I Carol királynak köszönhetően I, ez volt az első árammal megvilágított templom. A templom freskóit Aage Exner dán festő készítette. A festményen látható Elisabeta királyné korán elhunyt lányával Mariaval, és Mihai Cantacuzino is a kolostor alapítója. A templom bútorzata faragott az ikonosztáz, a templomhajó bútorzata és a két királyi szék aranyozott.
A király székén a királyi címer és a "Nihil sine Deo" ("Isten nélkül semmi") felírat szerepel, Elisabeta királyné székén pedig az E.D. monogram. A templom múzeumának egyik étékes darabja az Ana Roth által 1897-1900 között selyem és aranyszállal hímzett epitáfum. Itt látható még két orosz ikon, amelyen Szent Serghei és Szent Miklós látható. Ezeket II Nikolai orosz cár ajádékozta az akkori kolostorfőnök, Nifon Arhimandritul számára, abból az alkalomból, hogy megkeresztelte Ferdinánd király Nicolae fiát.
1895-ben, 200 évvel a kistemplom felszentelésének 200-adik évfordulóján megnyílt az ország első vallási tárgyakat bemutató kiállítása. 1897-1903 között a kolostor vagyonának kezelésével foglalkozó Eforia felújíttatta a kolostort. A teplom is akkor kapta jelenlegi kinézetét.
A régi templom restaurálását 2006-ban fejezték be. A tornác és a nyitott előcsarnok festményei eredetiek, Pârvu Mutu készítette. Ő volt a Cantacuzino család kedvenc festője. A kápolna 1695-ben épült. Alacsony mivoltával és több mint 300 éves, megfeketedett festményeivel a katakombák vallásos borzongását idézi fel a kereszténység első éveiből.
Látogatható
10:30 - 16:30.
Szeptember 16 és május 31 között a múzeumot csupán előjegyzés alapján, a 20 főnél nagyobb csoportok számára nyitják ki.
Kapcsolat
Tel : 0040-244-314-917
Az idegenvezető telefonszáma:
0040-722-834-603
E nyelveken hívhat: román, angol, francia, olasz

A Nagytemplom, Fotó: Goargiana Corovița

A Nagytemplom, Fotó: Goargiana Corovița

A Nagytemplom tornya, Fotó: pr. Mihail Nagy

A Nagytemplom tornya, Fotó: pr. Mihail Nagy

A Nagytemplom bejárata, Fotó: pr. Mihail Nagy

A Nagytemplom bejárata, Fotó: pr. Mihail Nagy

A Nagytemplom belseje, a csillárok Bécsben készültek a XIX.sz. végén,, Fotó: pr. Mihail Nagy

A Nagytemplom belseje, a csillárok Bécsben készültek a XIX.sz. végén,, Fotó: pr. Mihail Nagy

A Nagytemplom, Fotó: pr. Mihail Nagy

A Nagytemplom, Fotó: pr. Mihail Nagy

A Nagytemplom, az oltár feletti kupola festménye, Fotó: pr. Mihail Nagy

A Nagytemplom, az oltár feletti kupola festménye, Fotó: pr. Mihail Nagy

A Nagytemplom, Iosif Gheorghian főérsek és I.Carol király, Fotó: pr. Mihail Nagy

A Nagytemplom, Iosif Gheorghian főérsek és I.Carol király, Fotó: pr. Mihail Nagy

A Nagytemplom, Elisabeta királyné, Maria hercegkisasszony és Mihail Cantacuzino főparancsnok, Fotó: pr. Mihail Nagy

A Nagytemplom, Elisabeta királyné, Maria hercegkisasszony és Mihail Cantacuzino főparancsnok, Fotó: pr. Mihail Nagy

A Nagytemplom, a királyné székén látható monogram, Fotó: pr. Mihail Nagy

A Nagytemplom, a királyné székén látható monogram, Fotó: pr. Mihail Nagy

A Nagytemplom, a király székén látható embléma, Fotó: pr. Mihail Nagy

A Nagytemplom, a király székén látható embléma, Fotó: pr. Mihail Nagy

A Nagytemplom, A királyné széke, Fotó: pr. Mihail Nagy

A Nagytemplom, A királyné széke, Fotó: pr. Mihail Nagy

A Nagytemplom, Az aranyozott szószék, Fotó: pr. Mihail Nagy

A Nagytemplom, Az aranyozott szószék, Fotó: pr. Mihail Nagy

A Nagytemplom,  Elisabeta királyné és Maria hercegkisasszony, Fotó: pr. Mihail Nagy

A Nagytemplom, Elisabeta királyné és Maria hercegkisasszony, Fotó: pr. Mihail Nagy

A Nagytemplom, A király széke, Fotó: pr. Mihail Nagy

A Nagytemplom, A király széke, Fotó: pr. Mihail Nagy

A Nagytemplom, Ana Roth által hímzett epitáfum, Fotó: pr. Mihail Nagy

A Nagytemplom, Ana Roth által hímzett epitáfum, Fotó: pr. Mihail Nagy

Take Ionescu sírja, Fotó: pr.Mihail Nagy

Take Ionescu sírja, Fotó: pr.Mihail Nagy

A kolostor, Fotó: Răzvan Sabău

A kolostor, Fotó: Răzvan Sabău

A Nagytemplom, A szent kehely leple, XIX. sz. Ana Roth hímzése arany és ezüst szállál, Fotó: pr. Mihail Nagy

A Nagytemplom, A szent kehely leple, XIX. sz. Ana Roth hímzése arany és ezüst szállál, Fotó: pr. Mihail Nagy

A Nagytemplom,  Az ikonosztáz, Fotó: pr. Mihail Nagy

A Nagytemplom, Az ikonosztáz, Fotó: pr. Mihail Nagy

A Nagytemplom,  Orosz ikon Szent Serghei, Fotó: pr. Mihail Nagy

A Nagytemplom, Orosz ikon Szent Serghei, Fotó: pr. Mihail Nagy

A Nagytemplom,  Orosz ikon Szent Miklós, Fotó: pr. Mihail Nagy

A Nagytemplom, Orosz ikon Szent Miklós, Fotó: pr. Mihail Nagy

A Nagytemplom, A főpapi szék, Fotó: pr. Mihail Nagy

A Nagytemplom, A főpapi szék, Fotó: pr. Mihail Nagy

Múzeum, Püspöki süveg, XIX. sz. Ana Roth hímzése drágakövekkel díszítve, Fotó: pr. Mihail Nagy

Múzeum, Püspöki süveg, XIX. sz. Ana Roth hímzése drágakövekkel díszítve, Fotó: pr. Mihail Nagy

Múzeum, I. Carol kelyhe, Fotó: pr. Mihail Nagy

Múzeum, I. Carol kelyhe, Fotó: pr. Mihail Nagy

Múzeum, Oltáriszentség, aranyozott ezüst, a Curtea de Arges-i kolostor másolata, Fotó: pr. Mihail Nagy

Múzeum, Oltáriszentség, aranyozott ezüst, a Curtea de Arges-i kolostor másolata, Fotó: pr. Mihail Nagy

Múzeum, Filigrán oltárkereszt 1696, Fotó: pr. Mihail Nagy

Múzeum, Filigrán oltárkereszt 1696, Fotó: pr. Mihail Nagy

Múzeum, Pârvu Mutu festménye: Szentháromság, Fotó: pr. Mihail Nagy

Múzeum, Pârvu Mutu festménye: Szentháromság, Fotó: pr. Mihail Nagy

Múzeum, Bojári csat, Fotó: pr. Mihail Nagy

Múzeum, Bojári csat, Fotó: pr. Mihail Nagy

Kistemplom, Fotó: pr. Mihail Nagy

Kistemplom, Fotó: pr. Mihail Nagy

Kistemplom, Falfestmények, 1695, Fotó: pr. Mihail Nagy

Kistemplom, Falfestmények, 1695, Fotó: pr. Mihail Nagy

Kistemplom, Az előtérben, A szűzanya szárnyakkal, ritka ábrázolás, 1695, Fotó: pr. Mihail Nagy

Kistemplom, Az előtérben, A szűzanya szárnyakkal, ritka ábrázolás, 1695, Fotó: pr. Mihail Nagy

Kistemplom, A bejárat, Fotó: pr. Mihail Nagy

Kistemplom, A bejárat, Fotó: pr. Mihail Nagy

Kistemplom, Falfestmény a hajóban, Fotó: pr. Mihail Nagy

Kistemplom, Falfestmény a hajóban, Fotó: pr. Mihail Nagy

Kistemplom, Falfestmény a bejárat felett, Fotó: pr. Mihail Nagy

Kistemplom, Falfestmény a bejárat felett, Fotó: pr. Mihail Nagy

Kistemplom, Falfestmény és ezüst ikonok, Fotó: pr. Mihail Nagy

Kistemplom, Falfestmény és ezüst ikonok, Fotó: pr. Mihail Nagy

Kistemplom, Ólomüveg és szentek, Fotó: pr. Mihail Nagy

Kistemplom, Ólomüveg és szentek, Fotó: pr. Mihail Nagy

A kolostor, Fotó: Răzvan Sabău

A kolostor, Fotó: Răzvan Sabău

Jézus, Fotó: pr. Mihail Nagy

Jézus, Fotó: pr. Mihail Nagy

Kistemplom, Fotó: Nagy Adél

Kistemplom, Fotó: Nagy Adél

Kistemplom, Fotó: Nagy Adél

Kistemplom, Fotó: Nagy Adél

Kistemplom, Fotó: Nagy Adél

Kistemplom, Fotó: Nagy Adél

Kistemplom, Fotó: Nagy Adél

Kistemplom, Fotó: Nagy Adél

Forrás: welcometoromania.ro

GPS: 45.35542N, 25.54922E

pag. 1
<
>

Térkép típus

Sinaia: A szinjai kolostor (térkép)
Sinaia: Foisor vadaszhaz

Sinaia: Foisor vadaszhaz

Sinaia: Pelisor kastely

Sinaia: Pelisor kastely

Sinaia: Economat és a Testőrség háza

Sinaia: Economat és a Testőrség háza

Sinaia: Peles kastély

Sinaia: Peles kastély

Sinaia: Florescu vila

Sinaia: Florescu vila

Sinaia: Argetoianu vila

Sinaia: Argetoianu vila

Sinaia: A szinjai kolostor

Sinaia: A szinjai kolostor

Sinaia: Carola Vila, Yehudi Menuhin

Sinaia: Carola Vila, Yehudi Menuhin

Sinaia: Vlahuta vila

Sinaia: Vlahuta vila

Sinaia: Palace szálló

Sinaia: Palace szálló

Sinaia: Királyi állomás

Sinaia: Királyi állomás

Sinaia: A kaszino

Sinaia: A kaszino