Kolozsvár: Szent Ferenc és Szent Erzsébet agg szegények háza (térkép)

panoramic image for:Kolozsvár: Szent Ferenc és Szent Erzsébet agg szegények háza (térkép)

Szent Ferenc és Szent Erzsébet agg szegények háza Kolozsvár nagy múltú intézete. Előzményének a városi korházat kell tekinteni, amely 1671-ben a Főtérre költözik. Mivel állandó fertőzési gócpontot jelentett 1768-ban a katolikus püspök elrendeli kiköltöztetését a szentpéteri volt minorita rendházba. 1818-ban a szentpétervári egyházközség és az aggmenház lelki irányítása egyesül.
Akkor veszi fel a Szent Ferenc és Szent Erzsébet agg szegények háza nevet. A Karolina korház megnyitása után, 1820-tól itt csak az aggok maradnak. A jelenlegi épületet 1855-ben kezdik el építeni, és 1870-ben nyeri el mai alakját. A szimmetrikus épület utca felőli bejárata fölötti torony fülkéjében Szent Erzsébet szobra látható. A nyugati szárnyhoz építet részben a parókia kapott helyet. 1912-től az aggok ellátását a szatmári irgalmas nővérek végzik, 1948-tól állami intézmény lett. Jelenleg az épületben állami aggmenház működik.

Szent Ferenc és Szent Erzsébet agg szegények háza, Fotó: WR

Forrás: welcometoromania.ro

GPS: 46.77659N, 23.60772E

pag. 1
<
>

Térkép típus

Kolozsvár: Szent Ferenc és Szent Erzsébet agg szegények háza (térkép)
Kolozsvár: Rhédey palota

Kolozsvár: Rhédey palota

Kolozsvár: Transilvania szálló

Kolozsvár: Transilvania szálló

Kolozsvár: Szent Mihály templom

Kolozsvár: Szent Mihály templom

Kolozsvár: Gyógyszerésztörténeti múzeum

Kolozsvár: Gyógyszerésztörténeti múzeum

Kolozsvár: Kemény-ház

Kolozsvár: Kemény-ház

Kolozsvár: New York palota, Continental szálloda

Kolozsvár: Mátyás király szobra

Kolozsvár: Mátyás király szobra

Kolozsvár: Az evangélikus-luteránus templom

Kolozsvár: Sebestyén ház

Kolozsvár: Sebestyén ház

Kolozsvár: Hitel bank, Nemzeti Bank

Kolozsvár: Hitel bank, Nemzeti Bank

Kolozsvár: Szépművészeti Múzeum

Kolozsvár: Szépművészeti Múzeum

Kolozsvár: Filstich-ház

Kolozsvár: Filstich-ház

Kolozsvár: Takácsok bástyája

Kolozsvár: Takácsok bástyája

Kolozsvár: Régi Városháza

Kolozsvár: Régi Városháza

Kolozsvár: Unitárius templom

Kolozsvár: Unitárius templom

Kolozsvár: Minorita-templom, Görög katolikus katedrális

Kolozsvár: Unitárius kollégium

Kolozsvár: Unitárius kollégium

Kolozsvár: Közigazgatási palota

Kolozsvár: Közigazgatási palota

Kolozsvár: Kolozsvári Gazdák Hitelszövetkezete

Kolozsvár: Ortodox katedrális

Kolozsvár: Ortodox katedrális

Kolozsvár: EMKE palota

Kolozsvár: EMKE palota

Kolozsvár: Református parókia, papilak

Kolozsvár: Református parókia, papilak

Kolozsvár: Színház

Kolozsvár: Színház

Kolozsvár: Kéttornyú, vagy Alsóvárosi református templom

Kolozsvár: Tanítók háza

Kolozsvár: Tanítók háza

Kolozsvár: Igazságügyi palota

Kolozsvár: Igazságügyi palota

Kolozsvár: Az első zsinagóga

Kolozsvár: Az első zsinagóga

Kolozsvár: Szabó ház

Kolozsvár: Szabó ház

Kolozsvár: Az első Rákkutató Intézet

Kolozsvár: Az első Rákkutató Intézet

Kolozsvár: Szentpéteri templom

Kolozsvár: Szentpéteri templom

Kolozsvár: Szent Ferenc és Szent Erzsébet agg szegények háza