Szováta: Medve tó (térkép)

panoramic image for:Szováta: Medve tó (térkép)

Egy hatalmas dolinában alakult ki. Elődje a Horka-tó, 1710-ben keletkezett ponor elzáródással, de a ponor kidugulásával, 1852 tavaszán el is tűnt. Helyén még 1875-ben is kaszáló volt, amelyen a Körös-Toplica patak folyt be a ponorban majd lejjebb, sós forrásként jelent meg. A XVIII. század végén a helyiek, hogy ivóvízhez jussanak a Malom-árokba terelték a patak felső folyásának egy részét.
1875 tavaszának felhőszakadása nyomán lezuduló víz a ponorba vitte a szénaboglyákat és hordalékot, eldugaszolva a lefolyót. Ez a Medve-tó kialakulásához vezetett. A felgyülemlett édesvíz kimosta a sósziklákat és 1879-ben, egy sósziklaomlás után már az Aranybánya-patak is a tóba folyt.
1881-ben érte el a legnagyobb méretét. Jelenleg 288 m hosszú, szélessége 130-210 m, legnagyobb mélysége 19 m, közepes sótartalma 256 g/l. A tömény sós víz fölött elterülő két édesvizű patak vize átengedi a napsugarakat, a sós víz elraktározza a meleget, hőmérséklete pedig napról-napra nő. Ha nem fürödne benne senki, őszre elérné a 70 fokot is! A fürdőidény kezdetén a hőmérséklet 35-50 fok között van, a sok fürdőző miatt, az idény végén 25-30 fok.

Medve tó, Szováta , Fotó: Portik Antal

Medve tó, Szováta , Fotó: Portik Antal

Medve tó, Szováta , Fotó: Dana Gherman

Medve tó, Szováta , Fotó: Dana Gherman

Medve tó, Szováta , Fotó: Sorin Nicolas

Medve tó, Szováta , Fotó: Sorin Nicolas

Medve tó, Szováta , Fotó: Sorin Nicolas

Medve tó, Szováta , Fotó: Sorin Nicolas

Medve tó, Szováta , Fotó: Dénes László

Medve tó, Szováta , Fotó: Dénes László

Medve tó, Szováta , Fotó: Sorin Nicolas

Medve tó, Szováta , Fotó: Sorin Nicolas

Medve tó, Szováta , Fotó: Kilyén József

Medve tó, Szováta , Fotó: Kilyén József

Medve tó, Szováta , Fotó: Portik Antal

Medve tó, Szováta , Fotó: Portik Antal

Medve tó, Szováta , Fotó: Kántor Lajos Kristóf

Medve tó, Szováta , Fotó: Kántor Lajos Kristóf

Medve tó, Szováta , Fotó: Dénes László

Medve tó, Szováta , Fotó: Dénes László

Medve tó, Szováta , Fotó: Fodor István

Medve tó, Szováta , Fotó: Fodor István

Medve tó, Szováta , Fotó: Alina Ghibu

Medve tó, Szováta , Fotó: Alina Ghibu

Medve tó, Szováta , Fotó: Bogdan Zaman

Medve tó, Szováta , Fotó: Bogdan Zaman

Medve tó, Szováta , Fotó: Marian Ghibu

Medve tó, Szováta , Fotó: Marian Ghibu

Medve tó, Szováta , Fotó: Kántor Lajos Kristóf

Medve tó, Szováta , Fotó: Kántor Lajos Kristóf

Medve tó, Szováta , Fotó: Gheorghe Păștean

Medve tó, Szováta , Fotó: Gheorghe Păștean

Medve tó, Szováta , Fotó: Kulcsár Hunor

Medve tó, Szováta , Fotó: Kulcsár Hunor

Medve tó, Szováta , Fotó: Gheorghe Păștean

Medve tó, Szováta , Fotó: Gheorghe Păștean

Medve tó, Szováta , Fotó: Portik Antal

Medve tó, Szováta , Fotó: Portik Antal

Medve tó, Szováta , Fotó: Kulcsár Hunor

Medve tó, Szováta , Fotó: Kulcsár Hunor

Medve tó, Szováta , Fotó: Dénes László

Medve tó, Szováta , Fotó: Dénes László

Medve tó, Szováta , Fotó: Portik Antal

Medve tó, Szováta , Fotó: Portik Antal

Medve tó, Szováta , Fotó: Portik Antal

Medve tó, Szováta , Fotó: Portik Antal

Medve tó, Szováta , Fotó: Fodor István

Medve tó, Szováta , Fotó: Fodor István

Forrás: welcometoromania.ro

GPS: 46.60414N, 25.08564E

pag. 1
<
>

Térkép típus

Szováta: Medve tó (térkép)
Szováta

Szováta

Szováta: Sós árok

Szováta: Sós árok

Szováta: Rigó tó

Szováta: Rigó tó

Szováta: Fekete tó

Szováta: Fekete tó

Szováta: Mogyorósi tó

Szováta: Mogyorósi tó

Szováta: Sóhegy

Szováta: Sóhegy

Szováta: A Zöld tó és a Vörös tó

Szováta: A Zöld tó és a Vörös tó

Szováta: Medve tanösvény

Szováta: Medve tanösvény

Szováta: A só útja

Szováta: A só útja

Szováta: Medve tó

Szováta: Medve tó

Szováta: Piroska tó

Szováta: Piroska tó

Szováta: Tivoli tó

Szováta: Tivoli tó