A XV. században eredetileg katolikusnak épülő, jelenleg református templom, Halmi központjában áll. A XVII. században lett reformátussá. Többször is leégett, de mindannyiszor helyreállították. Az elején csak a hajót építették fel.
Első tornya 1798-ban épült fából és nem sikerült megfelelően stabilizálni, így 1852-ben az első komoly vihar le is döntötte. Az új torony 1858-1863 között épült kőből. Ugyanakkor bontották le a sekrestyét is. A templom orgonáját 1901-ben készítette Kerékgyártó István.
A templom hajója boltíves és bordázott, amelyek díszes konzolokban végződnek. Egyik konzol helyett egy groteszk figura látható. A férfi kinyújtott nyelve már eltűnt. A templom alatti kriptában alussza örök álmát Szegedi Erzsébet és 7 fia.
A hívek így köszönték meg, hogy ő építette újra a templomot, miután a tatár hadak 1717-ben lerombolták.
Kapcsolat:
0040-261-773-265
0040-749-974-405
E nyelveken hívhat:
magyar, román
Halmi, Református templom, Fotó: WR
Halmi, Református templom, Fotó: WR
Halmi, Református templom, Fotó: WR
Halmi, Református templom, Fotó: WR
Halmi, Református templom, Fotó: WR
Halmi, Református templom, Fotó: WR
Halmi, Református templom, Fotó: WR
Halmi, Református templom, Fotó: WR
Halmi, Református templom, Fotó: WR
Halmi, Református templom, Fotó: WR
Halmi, Református templom, Fotó: WR
Halmi, Református templom, Fotó: WR
Halmi, Református templom, Fotó: WR
Halmi, Református templom, Fotó: WR
Halmi, Református templom, Fotó: WR
Halmi, Református templom, Fotó: WR
Halmi, Református templom, Fotó: WR
Halmi, Református templom, Fotó: WR
Halmi, Református templom, Fotó: WR
Halmi, Református templom, Fotó: WR
Halmi, Református templom, Fotó: WR
Halmi, Református templom, Fotó: WR
Halmi, Református templom, Fotó: WR
Halmi, Református templom, Fotó: WR
Halmi, Református templom, Fotó: WR
Halmi, Református templom, Fotó: WR
Halmi, Református templom, Fotó: WR
Halmi, Református templom, Fotó: WR
Halmi, Református templom, Fotó: WR
Forrás: welcometoromania.ro
GPS: 47.97710N, 23.01795E
Térkép típus