Rév: Sárga körút, vagy Czárán kilátók körútja (térkép)

panoramic image for:Rév: Sárga körút, vagy Czárán kilátók körútja (térkép)

A jelzés a Zichy barlangtól, a piros pont és háromszög, valamint kék pont és kék háromszög társaságában. A híd előtt leválik a
Miután átmegyünk a hídon elhagy bennünket a másik két jelzés is
Jelzésünk átmegy a vasúti síneken és elkezd mászni a 450 m tengerszint feletti magasságig, ahol egy kitérőn lehet a Piros barlangig jutni. A barlangtól felmászunk az első, Központi kilátóig, ahol a Körös szorosának látványa meggyőz affelől, hogy megérte a fáradtságot.
Innen mellénk szegődik a kék pont, amelyet a vasúti sín mellett hagytunk el. Jobbra fordulunk, az erdőben kikerüljük a száraz Szohodol völgyet és hamarosan eljutunk a Kereszt kilátóig, amelyen fémkereszt van.
Itt újra elhagy bennünket a kék pont, mi pedig felmászunk a Menekültek barlangjáig. Azután tovább mászunk és a Magura csúcs alatt, elérjük az útvonal legmagasabb pontját. Innen ereszkedni kezdünk a gerincen, és elhaladunk több kilátó pont mellett.
Az utolsónál élesen balra fordulunk, majd elkezdünk keményen ereszkedni. 20 méterrel a vasúti sín előtt elhaladunk a Kakas bánya barlangja mellett.
A vasúti sínnél találkozunk a kék háromszöggel. A két jelzés kikerüli az alagutat, leereszkedik jobbra a Kereszt szikla alatt levő tó partján halad tovább, majd a vasúti sín mellett eljut a vasúti állomásig, a hídig, majd azon áthaladva a hajdani Pestera turistaházig.

Sárga körút, vagy Czárán kilátók körútja jelzett turistaút, Királyerdő, Fotó: WR

Sárga körút, vagy Czárán kilátók körútja jelzett turistaút, Királyerdő, Fotó: Vasile Coancă

Piros barlang, Fotó: WR

Menekültek barlangja, Fotó: Vasile Coancă

Forrás: welcometoromania.ro

GPS: 46.95858N, 22.52255E

pag. 1
<
>

Térkép típus

Rév: Sárga körút, vagy Czárán kilátók körútja (térkép)
Rév: Kakasbánya barlang

Rév: Kakasbánya barlang

Rév: Zichy barlang - Sonkolyos (a Szfaras víznyelőn át)

Rév: A völgy baloldali körútja

Rév: Körösrév - Biró Lajos barlang

Rév: Körösrév - Biró Lajos barlang

Rév: A völgy jobb oldali körútja

Rév: A völgy jobb oldali körútja

Rév: Sárga körút, vagy Czárán kilátók körútja

Rév: Menekültek barlangja

Rév: Körösrévi vízesés

Rév: Körösrévi vízesés

Rév: Zichy barlang

Rév: Zichy barlang

Rév: Piros barlang

Rév: Piros barlang

Rév: A völgy jobb oldali körútja

Rév: A völgy jobb oldali körútja

Rév: Zichy barlang - Pokol barlang

Rév: Zichy barlang - Pokol barlang

Rév: A völgy baloldali körútja

Rév: A völgy baloldali körútja

Rév: A völgy jobb oldali körútja

Rév: A völgy jobb oldali körútja

Rév: Kecske barlang

Rév: Kecske barlang

Rév: Devenc III-as barlang

Rév: Devenc III-as barlang

Rév: Vizes barlang

Rév: Vizes barlang