Kolozsvár: Ferencesrendiek temploma (térkép)

panoramic image for:Kolozsvár: Ferencesrendiek temploma (térkép)

Ezen a helyen építették, valószínűleg a XI század végén, a XII század elején a város első templomát, amelyet a törökök pusztítottak el. A XIII században valószínűleg a dominikánusok építettek ide egy boltíves templomot, amely idővel szűknek bizonyult.
Így 1428-1529 között sokak, így Hunyadi János és Mátyás király támogatásával is felépítettek egy belső udvarral rendelkező gótikus stílusú templom-kolostor épületegyüttest.
Falai között az idők folyamán több felekezet váltogatta egymást. 1600-ban a reformátusok kapták meg, majd a jezsuiták, akik a ferences rendnek ajándékozták a már leégett romos templomot. Ők 1728-1745 között átépítették a ma látható alakra.
Az épületegyüttes Kolozsvár egyik legrégibb műemléke, ahol egy neves iskola is működött. Itt tanult például Nicolaus de Mirabilibus, aki később a Firenzei egyetem professzora lett. Jelenleg itt értékes vallási tárgyak, festmények, régi kéziratok és egy gazdag könyvtár található.
Látogatható
9.00 - 17.00
Kapcsolat
Tel : 0040-264-594-377
E nyelveken hívhat: magyar, román

Ferencesrendiek épületegyüttese, Fotó: Mezei Elemér

Ferencesrendiek épületegyüttese, Fotó: Radu Capan

Forrás: welcometoromania.ro

GPS: 46.77192N, 23.58784E

pag. 1
<
>

Térkép típus

Kolozsvár: Ferencesrendiek temploma (térkép)
Kolozsvár: Állattani múzeum

Kolozsvár: Állattani múzeum

Kolozsvár: Siago panzió

Kolozsvár: Siago panzió

Kolozsvár: Vivárium

Kolozsvár: Vivárium

Kolozsvár: Vidalis panzió

Kolozsvár: Vidalis panzió

Kolozsvár: Mikó-kert

Kolozsvár: Mikó-kert

Kolozsvár: Klinikák

Kolozsvár: Klinikák

Kolozsvár: Egyetemi könyvtár

Kolozsvár: Egyetemi könyvtár

Kolozsvár: Babeş-Bolyai Tudományegyetem

Kolozsvár: Babeş-Bolyai Tudományegyetem

Kolozsvár: Piaristák temploma

Kolozsvár: Piaristák temploma

Kolozsvár: Őslénytani Múzeum

Kolozsvár: Őslénytani Múzeum

Kolozsvár: Ásványtani Múzeum

Kolozsvár: Ásványtani Múzeum

Kolozsvár: Szabók bástyája (Szabók tornya)

Kolozsvár: Farkas utcai református templom

Kolozsvár: Városháza

Kolozsvár: Városháza

Kolozsvár: New York palota, Continental szálloda

Kolozsvár: Görög katolikus Bob templom

Kolozsvár: Görög katolikus Bob templom

Kolozsvár: Sebestyén ház

Kolozsvár: Sebestyén ház

Kolozsvár: Tanítók háza

Kolozsvár: Tanítók háza

Kolozsvár: Rhédey palota

Kolozsvár: Rhédey palota

Kolozsvár: Hitel bank, Nemzeti Bank

Kolozsvár: Hitel bank, Nemzeti Bank

Kolozsvár: Filstich-ház

Kolozsvár: Filstich-ház

Kolozsvár: Báró Jósika palota

Kolozsvár: Báró Jósika palota

Kolozsvár: Régi Városháza

Kolozsvár: Régi Városháza

Kolozsvár: Wass Otilia háza

Kolozsvár: Wass Otilia háza

Kolozsvár: Néprajzi múzeum

Kolozsvár: Néprajzi múzeum

Kolozsvár: Osztrák-Magyar Bank

Kolozsvár: Osztrák-Magyar Bank

Kolozsvár: Vigadó

Kolozsvár: Vigadó

Kolozsvár: Minorita-templom, Görög katolikus katedrális

Kolozsvár: Mátyás király szobra

Kolozsvár: Mátyás király szobra

Kolozsvár: Nemes ház

Kolozsvár: Nemes ház

Kolozsvár: Szervátiusz múzeum

Kolozsvár: Szervátiusz múzeum

Kolozsvár: Sétatér

Kolozsvár: Sétatér

Kolozsvár: Római katolikus parókia

Kolozsvár: Római katolikus parókia

Kolozsvár: Szent Mihály templom

Kolozsvár: Szent Mihály templom

Kolozsvár: Mikes János palota

Kolozsvár: Mikes János palota

Kolozsvár: Színház

Kolozsvár: Színház

Kolozsvár: Teleki-Mikes palota

Kolozsvár: Teleki-Mikes palota

Kolozsvár: Igazságügyi palota

Kolozsvár: Igazságügyi palota

Kolozsvár: Karvazy-ház

Kolozsvár: Karvazy-ház

Kolozsvár: Orvosi és Gyógyszerészeti egyetem rektori hivatala

Kolozsvár: Szépművészeti Múzeum

Kolozsvár: Szépművészeti Múzeum

Kolozsvár: Kemény-ház

Kolozsvár: Kemény-ház

Kolozsvár: Eppel ház

Kolozsvár: Eppel ház

Kolozsvár: Emil Isac emlékház

Kolozsvár: Emil Isac emlékház

Kolozsvár: Gyógyszerésztörténeti múzeum

Kolozsvár: Gyógyszerésztörténeti múzeum

Kolozsvár: Mátyás király szülőháza

Kolozsvár: Mátyás király szülőháza

Kolozsvár: Az evangélikus-luteránus templom

Kolozsvár: Délkeleti torony

Kolozsvár: Délkeleti torony

Kolozsvár: Kőváry ház

Kolozsvár: Kőváry ház

Kolozsvár: Erdély Nemzeti Történelmi Múzeuma

Kolozsvár: Kolozsvári Gazdák Hitelszövetkezete

Kolozsvár: Karolina oszlop

Kolozsvár: Karolina oszlop

Kolozsvár: Unitárius templom

Kolozsvár: Unitárius templom

Kolozsvár: Mikes Ház

Kolozsvár: Mikes Ház

Kolozsvár: Ferencesrendiek temploma

Kolozsvár: Ferencesrendiek temploma

Kolozsvár: Pénzverőház

Kolozsvár: Pénzverőház

Kolozsvár: Ortodox katedrális

Kolozsvár: Ortodox katedrális

Kolozsvár: Unitárius kollégium

Kolozsvár: Unitárius kollégium

Kolozsvár: Ferenc-rendi zárda

Kolozsvár: Ferenc-rendi zárda

Kolozsvár: Közigazgatási palota

Kolozsvár: Közigazgatási palota

Kolozsvár: Déja Vu panzió

Kolozsvár: Déja Vu panzió

Kolozsvár: Színház

Kolozsvár: Színház

Kolozsvár: Transilvania szálló

Kolozsvár: Transilvania szálló

Kolozsvár: EMKE palota

Kolozsvár: EMKE palota

Kolozsvár: Takácsok bástyája

Kolozsvár: Takácsok bástyája

Kolozsvár: Református parókia, papilak

Kolozsvár: Református parókia, papilak

Kolozsvár: Kéttornyú, vagy Alsóvárosi református templom

Kolozsvár: Széky palota

Kolozsvár: Széky palota

Kolozsvár: Szabó ház

Kolozsvár: Szabó ház

Kolozsvár: Fellegvár

Kolozsvár: Fellegvár

Kolozsvár: Az első zsinagóga

Kolozsvár: Az első zsinagóga

Kolozsvár: Az első Rákkutató Intézet

Kolozsvár: Az első Rákkutató Intézet

Kolozsvár: Rosas-ház

Kolozsvár: Rosas-ház

Kolozsvár: Neológ zsinagóga

Kolozsvár: Neológ zsinagóga