Temesvár: Akadémiai könyvtár, Ormós ház (térkép)

panoramic image for:Temesvár: Akadémiai könyvtár, Ormós ház (térkép)

Az Akadémiai Könyvtár temesvári fiókja ebben az eklektikus és szecesszionista jelekről árulkodó épületben működik, amelyet 1891-ben építettek. Tulajdonképpen ez a hajdani Welauer ház, amelyet átépítettek és átalakítottak, hogy be tudja fogadni az 1872-ben, Ormós Zsigmond által alapított Történelmi és Régészeti Társulat gyűjteményeit. Órmos gyűjtő munkáját jelentősen segítették az adományok.
Az általa összegyűjtött tárgyak képezték a társulat, majd később pedig a Bánáti Múzeum alapjait. 1882-ben, Ormós, mint a Temes vármegye főispánja elkezdett tagokat toborozni a múzeum felépítésére. Az egyre növekvő gyűjteményeknek az új múzeum is kicsinek bizonyult. 1941-től itt múködött a Közkönyvtár, 1953-tól pedig a Román Akadémia Könyvtára. Eredeti kinézete is sokat változott az évek során. A domborművek eltűntek róla, csupán Minervának sikerült túlélnie a történelem és az idő viszontagságait.

Akadémiai könyvtár, Ormós ház, Temesvár., Fotó: Sergiu Stefanov

Akadémiai könyvtár, Ormós ház, Temesvár., Fotó: Ilona Martin

Akadémiai könyvtár, Ormós ház, Temesvár., Fotó: Ilona Martin

Akadémiai könyvtár, Ormós ház, Temesvár., Fotó: Sergiu Stefanov

Akadémiai könyvtár, Ormós ház, Temesvár., Fotó: Sergiu Stefanov

Forrás: welcometoromania.ro

GPS: 45.75699N, 21.22962E

pag. 1
<
>

Térkép típus

Temesvár: Akadémiai könyvtár, Ormós ház (térkép)
Temesvár: Vashíd

Temesvár: Vashíd

Temesvár: A Temes-Bégavölgyi vízszabályozó társulat palotája

Temesvár: A Temes-Bégavölgyi vízszabályozó társulat palotája

Temesvár: Rózsapark

Temesvár: Rózsapark

Temesvár: Ortodox főszékesegyház

Temesvár: Ortodox főszékesegyház

Temesvár: Polgármesteri hivatal

Temesvár: Polgármesteri hivatal

Temesvár: Széchenyi palota

Temesvár: Széchenyi palota

Temesvár: Hilt-Vogel palota

Temesvár: Hilt-Vogel palota

Temesvár: Piarista templom

Temesvár: Piarista templom

Temesvár: Kereskedelmi és Iparkamara

Temesvár: Kereskedelmi és Iparkamara

Temesvár: Dauerbach palota

Temesvár: Dauerbach palota

Temesvár: Halas szökőkút

Temesvár: Halas szökőkút

Temesvár: Loga Líceum

Temesvár: Loga Líceum

Temesvár: Piarista gimnázium

Temesvár: Piarista gimnázium

Temesvár: A Bánát múzeum

Temesvár: A Bánát múzeum

Temesvár: Palatul Marbl

Temesvár: Palatul Marbl

Temesvár: Hunyadiak kastélya

Temesvár: Hunyadiak kastélya

Temesvár: Neuhausz palota

Temesvár: Neuhausz palota

Temesvár: Löffler palota

Temesvár: Löffler palota

Temesvár: Lloyd palota

Temesvár: Lloyd palota

Temesvár: Temesvár

Temesvár: Temesvár

Temesvár: Weiss palota

Temesvár: Weiss palota

Temesvár: Carmen Sylva középiskola

Temesvár: Carmen Sylva középiskola

Temesvár: Szent Katalin templom

Temesvár: Szent Katalin templom

Temesvár: A Művelődési Palota, színház és opera

Temesvár: A Művelődési Palota, színház és opera

Temesvár: Miseri rend temploma, Görög katolikus templom

Temesvár: Miseri rend temploma, Görög katolikus templom

Temesvár: Atantos ház

Temesvár: Atantos ház

Temesvár: Katonai kaszinó

Temesvár: Katonai kaszinó

Temesvár: Szűz Mária szobra

Temesvár: Szűz Mária szobra

Temesvár: Decebal híd

Temesvár: Decebal híd

Temesvár: Dejan palota

Temesvár: Dejan palota

Temesvár: Régi városháza

Temesvár: Régi városháza

Temesvár: Vastuskó

Temesvár: Vastuskó

Temesvár: Mercy ház

Temesvár: Mercy ház

Temesvár: Gyárvárosi zsinagóga

Temesvár: Gyárvárosi zsinagóga

Temesvár: A római katolikus püspökség

Temesvár: A római katolikus püspökség

Temesvár: Vár-negyedi zsinagóga

Temesvár: Vár-negyedi zsinagóga

Temesvár: A ferencesrendi kolostor

Temesvár: A ferencesrendi kolostor

Temesvár: Neptun közfürdő

Temesvár: Neptun közfürdő

Temesvár: Egyházi törvényszék háza

Temesvár: Egyházi törvényszék háza

Temesvár: Milleniumi templom

Temesvár: Milleniumi templom

Temesvár: Akadémiai könyvtár, Ormós ház

Temesvár: Akadémiai könyvtár, Ormós ház

Temesvár: Szavoia herceg háza

Temesvár: Szavoia herceg háza

Temesvár: Emmer ház

Temesvár: Emmer ház

Temesvár: Szépművészeti Múzeum

Temesvár: Szépművészeti Múzeum

Temesvár: Maria Terézia bástya

Temesvár: Maria Terézia bástya

Temesvár: Barokk palota

Temesvár: Barokk palota

Temesvár: Leszámító Bankz, Fotó: Marian Ghibu

Temesvár: Leszámító Bankz, Fotó: Marian Ghibu

Temesvár: Vastengelyes ház

Temesvár: Vastengelyes ház

Temesvár: Brück ház

Temesvár: Brück ház

Temesvár: Szerb ortodox egyház palotája

Temesvár: Szerb ortodox egyház palotája

Temesvár: Lenau Líceum

Temesvár: Lenau Líceum

Temesvár: Egyesülés téri kút

Temesvár: Egyesülés téri kút

Temesvár: Az evangélikus lutheránus templom

Temesvár: Az evangélikus lutheránus templom

Temesvár: Szentháromság vagy Pestis szobor

Temesvár: Szentháromság vagy Pestis szobor

Temesvár: Szerb katedrális

Temesvár: Szerb katedrális

Temesvár: Római katolikus székesegyház

Temesvár: Római katolikus székesegyház

Temesvár: Botanikus park

Temesvár: Botanikus park