Temesvár: Carmen Sylva középiskola (térkép)

panoramic image for:Temesvár: Carmen Sylva középiskola (térkép)

A Pedagógiai Líceum, kezdetekkor Magyar Állami Felsőbb Leányiskola 1884-ben alakult mindössze 6 osztállyal. Ebben a Lechner Ödön terveste épületben 1903 óta működik. 1916-ban az osztályok száma nyolcra emelkedik. 1919-ben Állami Román Líceum lesz belőle és felveszi a Carmen Sylva nevet. 1948 után több neve is volt: Leány Líceum, 3-as számú középiskola, 1968-tól pedig Eftimie Murgu.
Ma Carmen Sylva pedagógiai Líceum, amely 43 osztállyal, 4 laboratóriummal, egy 50000 kötetes könyvtárral, bentlakással, étkezdével kedvező feltételeket biztosítanak az elemi, gimnázium és középiskola osztályaiba járó diákoknak. Az udvaron Eftmie Murgu, Constantin Diaconovici Loga és Erzsébet királyné, (Carmen Sylva), a művészetek támogatójának szobra áll.

Carmen Sylva középiskola, Temesvár., Fotó: Sergiu Stefanov

Carmen Sylva középiskola, Temesvár., Fotó: Eugen Uidumac

Carmen Sylva középiskola, Temesvár., Fotó: Giorgiana Corovița

Forrás: welcometoromania.ro

GPS: 45.75413N, 21.23574E

pag. 1
<
>

Térkép típus

Temesvár: Carmen Sylva középiskola (térkép)
Temesvár: Szűz Mária emlékműve

Temesvár: Szűz Mária emlékműve

Temesvár: Református templom

Temesvár: Református templom

Temesvár: A Temes-Bégavölgyi vízszabályozó társulat palotája

Temesvár: Piarista gimnázium

Temesvár: Piarista gimnázium

Temesvár: Piarista templom

Temesvár: Piarista templom

Temesvár: Széchenyi palota

Temesvár: Széchenyi palota

Temesvár: Ortodox főszékesegyház

Temesvár: Ortodox főszékesegyház

Temesvár: Hilt-Vogel palota

Temesvár: Hilt-Vogel palota

Temesvár: Dauerbach palota

Temesvár: Dauerbach palota

Temesvár: Miseri rend temploma, Görög katolikus templom

Temesvár: Palatul Marbl

Temesvár: Palatul Marbl

Temesvár: Weiss palota

Temesvár: Weiss palota

Temesvár: Neuhausz palota

Temesvár: Neuhausz palota

Temesvár: Lloyd palota

Temesvár: Lloyd palota

Temesvár: Halas szökőkút

Temesvár: Halas szökőkút

Temesvár: Botanikus park

Temesvár: Botanikus park

Temesvár: Kereskedelmi és Iparkamara

Temesvár: Kereskedelmi és Iparkamara

Temesvár: A Művelődési Palota, színház és opera

Temesvár: Löffler palota

Temesvár: Löffler palota

Temesvár: Vár-negyedi zsinagóga

Temesvár: Vár-negyedi zsinagóga

Temesvár: Szavoia herceg háza

Temesvár: Szavoia herceg háza

Temesvár: Katonai kaszinó

Temesvár: Katonai kaszinó

Temesvár: Atantos ház

Temesvár: Atantos ház

Temesvár: Hunyadiak kastélya

Temesvár: Hunyadiak kastélya

Temesvár: Polgármesteri hivatal

Temesvár: Polgármesteri hivatal

Temesvár: A ferencesrendi kolostor

Temesvár: A ferencesrendi kolostor

Temesvár: Lenau Líceum

Temesvár: Lenau Líceum

Temesvár: Szűz Mária szobra

Temesvár: Szűz Mária szobra

Temesvár: A Bánát múzeum

Temesvár: A Bánát múzeum

Temesvár: Régi városháza

Temesvár: Régi városháza

Temesvár: Szerb katedrális

Temesvár: Szerb katedrális

Temesvár: Leszámító Bankz, Fotó: Marian Ghibu

Temesvár: Szerb ortodox egyház palotája

Temesvár: Szerb ortodox egyház palotája

Temesvár: Temesvár

Temesvár: Temesvár

Temesvár: Szent Katalin templom

Temesvár: Szent Katalin templom

Temesvár: Emmer ház

Temesvár: Emmer ház

Temesvár: Brück ház

Temesvár: Brück ház

Temesvár: Szentháromság vagy Pestis szobor

Temesvár: Szépművészeti Múzeum

Temesvár: Szépművészeti Múzeum

Temesvár: Barokk palota

Temesvár: Barokk palota

Temesvár: Egyesülés téri kút

Temesvár: Egyesülés téri kút

Temesvár: Akadémiai könyvtár, Ormós ház

Temesvár: Akadémiai könyvtár, Ormós ház

Temesvár: A római katolikus püspökség

Temesvár: A római katolikus püspökség

Temesvár: Római katolikus székesegyház

Temesvár: Római katolikus székesegyház

Temesvár: Vastuskó

Temesvár: Vastuskó

Temesvár: Dejan palota

Temesvár: Dejan palota

Temesvár: Az evangélikus lutheránus templom

Temesvár: Egyházi törvényszék háza

Temesvár: Egyházi törvényszék háza

Temesvár: Mercy ház

Temesvár: Mercy ház

Temesvár: Vastengelyes ház

Temesvár: Vastengelyes ház

Temesvár: Rózsapark

Temesvár: Rózsapark

Temesvár: Maria Terézia bástya

Temesvár: Maria Terézia bástya

Temesvár: Loga Líceum

Temesvár: Loga Líceum

Temesvár: Carmen Sylva középiskola

Temesvár: Carmen Sylva középiskola

Temesvár: Decebal híd

Temesvár: Decebal híd

Temesvár: Neptun közfürdő

Temesvár: Neptun közfürdő

Temesvár: A vágóhíd

Temesvár: A vágóhíd

Temesvár: Gyárvárosi zsinagóga

Temesvár: Gyárvárosi zsinagóga

Temesvár: Milleniumi templom

Temesvár: Milleniumi templom

Temesvár: Sörgyár

Temesvár: Sörgyár

Temesvár: A gyárvárosi görög katolikus templom

Temesvár: Fabric negyedi szerb templom

Temesvár: Fabric negyedi szerb templom