Ez a templom a piarista szerzetesrend tulajdona. Tagjai 1788-ban éreztek Temesvárra és megkapták a ferences rendiek kolostorát a Nepomuki Szent János templommal együtt, amely 1733-1736 között épült egy régi mecset helyén, egy középkori katolikus templomra épült.
A piaristák 1909-ben, felépítenek egy új iskolát és templomot. A régi templomot átvette a város, és 1911-ben lebontotta. Kriptájából 261 csontvázat költöztettek el. Azonosították Johannei von Honrath, Karl Grath várparancsnok feleségének csontvázát, aki egyébként Beethoven első szerelme volt. Az új templomon fellelhetőek a neo-bizánci, magyar és barokk stílusirányzatok is. A piaristák 1948 után is folytatták tevékenységüket, hiszen templomukat az egyetemisták használták. Itt élt és halt meg 2005-ben az ország legutolsó piarista szerzetese, P. Francisc Valo O.Sch.P. Azóta a templomot a Gerhardium római katolikus teológiai líceum papjai gondozzák
Látogatható:
Hétfő - Vasárnap: 8.00-18.00
Contact:
0040-723-941-299
E nyelveken hívhat:
magyar, román, német
Piarista templom, Temesvár., Fotó: Marian Ghibu
Piarista templom, Temesvár., Fotó: MarianGhibu
Piarista templom, Temesvár., Fotó: Marian Ghibu
Piarista templom, Temesvár., Fotó: Római katolikus püspökség

Forrás: welcometoromania.ro
GPS: 45.75225N, 21.22283E
Térkép típus
Temesvár: A cigaretta gyár
Temesvár: A józsefvárosi zsinagóga
Temesvár: Nepomuki Szent János szobra
Temesvár: Józsefvárosi római katolikus templom
Temesvár: Vashíd
Temesvár: Szűz Mária emlékműve
Temesvár: Református templom
Temesvár: A Temes-Bégavölgyi vízszabályozó társulat palotája
Temesvár: Piarista gimnázium
Temesvár: Piarista templom
Temesvár: Széchenyi palota
Temesvár: Ortodox főszékesegyház
Temesvár: Hilt-Vogel palota
Temesvár: Dauerbach palota
Temesvár: Miseri rend temploma, Görög katolikus templom
Temesvár: Palatul Marbl
Temesvár: Weiss palota
Temesvár: Neuhausz palota
Temesvár: Lloyd palota
Temesvár: Halas szökőkút
Temesvár: Kereskedelmi és Iparkamara
Temesvár: A Művelődési Palota, színház és opera
Temesvár: Löffler palota
Temesvár: Vár-negyedi zsinagóga
Temesvár: Szavoia herceg háza
Temesvár: Katonai kaszinó
Temesvár: Atantos ház
Temesvár: Hunyadiak kastélya
Temesvár: Polgármesteri hivatal
Temesvár: A ferencesrendi kolostor
Temesvár: Lenau Líceum
Temesvár: Szűz Mária szobra
Temesvár: A Bánát múzeum
Temesvár: Régi városháza
Temesvár: Szerb katedrális
Temesvár: Leszámító Bankz, Fotó: Marian Ghibu
Temesvár: Szerb ortodox egyház palotája
Temesvár: Temesvár
Temesvár: A török ház
Temesvár: Szent Katalin templom
Temesvár: Emmer ház
Temesvár: Brück ház
Temesvár: Szentháromság vagy Pestis szobor
Temesvár: Szépművészeti Múzeum
Temesvár: Barokk palota
Temesvár: Egyesülés téri kút
Temesvár: Akadémiai könyvtár, Ormós ház
Temesvár: A római katolikus püspökség
Temesvár: Római katolikus székesegyház
Temesvár: Vastuskó
Temesvár: Dejan palota
Temesvár: Az evangélikus lutheránus templom
Temesvár: Egyházi törvényszék háza
Temesvár: Mercy ház
Temesvár: Vastengelyes ház
Temesvár: Rózsapark
Temesvár: Maria Terézia bástya
Temesvár: Loga Líceum
Temesvár: Carmen Sylva középiskola
Temesvár: Decebal híd