2002-ben alakult Partium egyetlen hivatásos magyar néptánc együttese, a Nagyvárad Táncegyüttes, mely a Kárpát-medencei táncművészet egyik jelentős műhelye. A társulat elsődleges célja az, hogy előadásaiban a magyar hagyományos tánc- és zenekultúrát feldolgozva, időtálló társadalmi értékként mutassa be, de emellett szívesen foglalkoznak más etnikumok néptáncos hagyományaival is.
Autentikus folklór előadásaik, táncjátékaik és gyermekprodukcióik nagy sikert arattak. Felléptek külföldön is, így Magyarországon, Lengyelországban, Belgiumban, Szlovákiában, Szerbiában és Kínában is, a 2010-es Shanghaji Világkiállítás alkalmával.
A só útja
Boszorkánytánc
Városi komédia
Rendes feltámadás
Angyali vígasság
Eltáncolt cipők
A csökmői sárkányhúzás
Határtalan Partium
Tragédia
Bambuc ördög
Bartók Amerikából
Együttesvezető
Miklós János
Kapcsolat
0040-359-800-352
0040-772-298-988
E-mail:
nte@szigligeti.ro
E nyelveken hívhat:
magyar, román
Nagyvárad táncegyüttes, Fotó: Nagyvárad táncegyüttes

Forrás: welcometoromania.ro
GPS: 47.05755N, 21.93123E
Térkép típus
Nagyvárad: Scala cukrászda
Nagyvárad: PIHE Ífjúsági szállás
Nagyvárad: Református templom
Nagyvárad: Evangélikus-luteránus templom
Nagyvárad: Görög katolikus püspöki palota
Nagyvárad: Sf.Ierarh Nicolae görög-katolikus templom
Nagyvárad: Városháza
Nagyvárad: Szent László tér
Nagyvárad: Szent László templom
Nagyvárad: Holdas templom
Nagyvárad: Deutsch ház
Nagyvárad: Fekete Sas Palota
Nagyvárad: Astória szálló
Nagyvárad: Poinar palota
Nagyvárad: Adorján ház II
Nagyvárad: Színház
Nagyvárad: Adorján ház I.
Tánc: Nagyvárad néptáncegyüttes - Nagyvárad
Nagyvárad: A Premontrei rend temploma
Nagyvárad: Bazár
Nagyvárad: Kapucinus templom
Nagyvárad: Orsolya zárda épülete
Nagyvárad: Orsolya templom
Nagyvárad: Ortodox zsinagóga
Nagyvárad: Okányi-Schwartz villa
Nagyvárad: Neológ zsinagóga
Nagyvárad: Ullmann palota
Nagyvárad: Fuchsl ház
Nagyvárad: Román ortodox püspökség
Nagyvárad: Stern palota
Nagyvárad: Rimanoczy palota
Nagyvárad: Bridge étterem
Nagyvárad: Hotel Maxim
Nagyvárad: Apollo palota
Nagyvárad: Moskovits palota
Nagyvárad: Ady Endre emlékmúzeum
Nagyvárad: Törvényszék
Nagyvárad: Orvosi egyetem
Nagyvárad: Minerva cukrászda
Nagyvárad: Szelena Luna szalon
Tánc: Nuntaşii Bihorului néptáncegyüttes - Nagyvárad
Nagyvárad: Barátok temploma
Nagyvárad: Underground étterem
Nagyvárad: Sf. Treime ortodox templom
Nagyvárad: Hotel Carnival
Nagyvárad: Az irgalmas rend temploma
Nagyvárad: Pénzügyigazgatóság
Nagyvárad: Royal étterem
Nagyvárad: A vár
Nagyvárad: Hotel Elite
Nagyvárad: Góbé csárda