Az Adorján-házakat Komor Marcell és Jakab Dezső tervezték a kivitelezőjük pedig Sztarill Ferenc volt. A telkeket 1902-ben vásárolta meg az Adorján házak tulajdonosa Adorján Emil volt. Ebben a házban lakása mellett ügyvédi irodája is működött. Ő valószínüleg az L alakú házának földszinti 6 szobás lakásában lakott. Dr. Adorján Emil jól jövedelmező vállalkozásai mellett több ingatlannal is rendelkezett, nevéhez fűződik a Fekete Sas palota emeltetése is. Több, igen fontos tisztsége is volt szakmai és művelődési területen is. .
Az első emeleten két másik lakást is kialakítottak, a második alacsonyabb emeleten újabb lakóterek vannak. Kívülről a házat hullámos felső emelete és lapított sarokrésze emeli ki, amelynek első emeletén erkély, az eresz alatt pedig egy dézsába ültetett virágos babér-fa díszítés látható.
A kovácsoltvas erkélyek díszítőelemei növényi motívumok, akárcsak a ház falának díszítései is. A lefolyócsatornák is díszesek, a fakapukat vésett virágdíszek, és kovácsoltvas pávatollak imitációk díszítik. A belső udvar díszét az első és második emeleti függőfolyosók képezik.

Adorján ház I., Nagyvárad., Fotó: WR

Adorján ház I., Nagyvárad., Fotó: WR

Adorján ház I., Nagyvárad., Fotó: WR

Adorján ház I., Nagyvárad., Fotó: WR

Adorján ház I., Nagyvárad., Fotó: WR

Adorján ház I., Nagyvárad., Fotó: WR

Adorján ház I., Nagyvárad., Fotó: WR

Adorján ház I., Nagyvárad., Fotó: WR

Adorján ház I., Nagyvárad., Fotó: WR

Adorján ház I., Nagyvárad., Fotó: WR

Adorján ház I., Nagyvárad., Fotó: WR

Adorján ház I., Nagyvárad., Fotó: WR

Adorján ház I., Nagyvárad., Fotó: WR

Adorján ház I., Nagyvárad., Fotó: WR

Adorján ház I., Nagyvárad., Fotó: WR

Adorján ház I., Nagyvárad., Fotó: WR

Adorján ház I., Nagyvárad., Fotó: WR
Forrás: welcometoromania.ro
GPS: 47.05795N, 21.93113E
Térkép típus


























Nagyvárad: Scala cukrászda
Nagyvárad: PIHE Ífjúsági szállás
Nagyvárad: Református templom
Nagyvárad: Evangélikus-luteránus templom
Nagyvárad: Görög katolikus püspöki palota
Nagyvárad: Sf.Ierarh Nicolae görög-katolikus templom
Nagyvárad: Városháza
Nagyvárad: Szent László tér
Nagyvárad: Szent László templom
Nagyvárad: Holdas templom
Nagyvárad: Deutsch ház
Nagyvárad: Fekete Sas Palota
Nagyvárad: Astória szálló
Nagyvárad: Poinar palota
Nagyvárad: Adorján ház II
Nagyvárad: Színház
Nagyvárad: Adorján ház I.
Tánc: Nagyvárad néptáncegyüttes - Nagyvárad
Nagyvárad: A Premontrei rend temploma
Nagyvárad: Bazár
Nagyvárad: Kapucinus templom
Nagyvárad: Orsolya zárda épülete
Nagyvárad: Orsolya templom
Nagyvárad: Ortodox zsinagóga
Nagyvárad: Okányi-Schwartz villa
Nagyvárad: Neológ zsinagóga
Nagyvárad: Ullmann palota
Nagyvárad: Fuchsl ház
Nagyvárad: Román ortodox püspökség
Nagyvárad: Stern palota
Nagyvárad: Rimanoczy palota
Nagyvárad: Bridge étterem
Nagyvárad: Hotel Maxim
Nagyvárad: Apollo palota
Nagyvárad: Moskovits palota
Nagyvárad: Ady Endre emlékmúzeum
Nagyvárad: Törvényszék
Nagyvárad: Orvosi egyetem
Nagyvárad: Minerva cukrászda
Nagyvárad: Szelena Luna szalon
Tánc: Nuntaşii Bihorului néptáncegyüttes - Nagyvárad
Nagyvárad: Barátok temploma
Nagyvárad: Underground étterem
Nagyvárad: Sf. Treime ortodox templom
Nagyvárad: Hotel Carnival
Nagyvárad: Az irgalmas rend temploma
Nagyvárad: Pénzügyigazgatóság
Nagyvárad: Royal étterem
Nagyvárad: A vár
Nagyvárad: Hotel Elite
Nagyvárad: Góbé csárda