A kapucinus rend 1727-ban érkezik Nagyvárad környékére. A rendházat és a templomot 1734-1742 között építették.Az 1836-os tűzvészben porrá égett úgy a kolostor, mint a templom. Jelenlegi formáját a tűzvész után kapta, amikor Lajcsák Ferenc római katólikus püspök egész vagyonát a rendház és a templom felújítására fordította. Halála után a templomban temették el. A templom falait Szilágyi János és Doboczy József freskói díszítik, amelyet kiegészít két, a tűzvészkor kimenekített kép. 1972-ben halt meg Horváth Szilveszter, az utolsó kapucinus atya. Mára már a kicsi templom, mindenki temploma. A római katolikus szentmisék román, magyar és német nyelven szólnak. Az 5-6000 kötettel rendelkező könyvtár amelynek több darabját az 1600-1700-as években nyomtatták, a csodával határos módon vészelte át az egyházgyűlőlő éveket...be volt falazva!

Kapucinus templom, Nagyvárad.

Kapucinus templom, Nagyvárad.

Kapucinus templom, Nagyvárad.

Kapucinus templom, Nagyvárad.

Kapucinus templom, Nagyvárad.

Kapucinus templom, Nagyvárad.

Kapucinus templom, itt nyugszik Lajcsák Ferenc

Kapucinus templom, Nagyvárad.

Kapucinus templom, Nagyvárad.

Kapucinus templom, a könyvtár

Kapucinus templom, a könyvtár

Kapucinus templom, itt volt befalazva a könyvtár

Kapucinus templom, Nagyvárad.

Kapucinus templom, Nagyvárad.
Forrás: welcometoromania.ro
GPS: 47.05271N, 21.93190E
Térkép típus


























Nagyvárad: Góbé csárda
Nagyvárad: A vár
Nagyvárad: Ortodox zsinagóga
Nagyvárad: Ullmann palota
Nagyvárad: Kapucinus templom
Tánc: Nuntaşii Bihorului néptáncegyüttes - Nagyvárad
Nagyvárad: Holdas templom
Nagyvárad: Sf.Ierarh Nicolae görög-katolikus templom
Nagyvárad: Orvosi egyetem
Nagyvárad: Fuchsl ház
Nagyvárad: Deutsch ház
Nagyvárad: Neológ zsinagóga
Nagyvárad: Bridge étterem
Nagyvárad: Görög katolikus püspöki palota
Nagyvárad: Szent László tér
Nagyvárad: Fekete Sas Palota
Nagyvárad: Szent László templom
Nagyvárad: Városháza
Nagyvárad: Royal étterem
Nagyvárad: Poinar palota
Nagyvárad: Sf. Treime ortodox templom
Nagyvárad: Református templom
Nagyvárad: Hotel Elite
Nagyvárad: Bazár
Nagyvárad: Astória szálló
Nagyvárad: Színház
Tánc: Nagyvárad néptáncegyüttes - Nagyvárad
Nagyvárad: Orsolya templom
Nagyvárad: Evangélikus-luteránus templom
Nagyvárad: Adorján ház II
Nagyvárad: Rimanoczy palota
Nagyvárad: Adorján ház I.
Nagyvárad: Ady Endre emlékmúzeum
Nagyvárad: Orsolya zárda épülete
Nagyvárad: Stern palota
Nagyvárad: Törvényszék
Nagyvárad: PIHE Ífjúsági szállás
Nagyvárad: Moskovits palota
Nagyvárad: Román ortodox püspökség
Nagyvárad: Apollo palota
Nagyvárad: Minerva cukrászda
Nagyvárad: Scala cukrászda
Nagyvárad: Az irgalmas rend temploma
Nagyvárad: A Premontrei rend temploma
Nagyvárad: Barátok temploma
Nagyvárad: Pénzügyigazgatóság